HTML

Linkblog

Utolsó kommentek

2009.07.17. 17:10 [Walaki]D`Lair

Már nem szövőszék a kocsim, juhé!

Tudniillik a hátsó kerékcsapágyak egy kissé megpessedtek a rájuk nehezedő 24 év súlya alatt és nagyjából tavaly augusztus magasságában váltak csereéretté. Ezt akkor kihagytam, így szépen egyre hangosabbá vált a darálás, amit a piros szilentek nem mondhatnám, hogy csillapítottak volna...sőt erősítették...nagyon. Tehát menet közben a mexikói feketemunkás-telepeket megszégyenítő szövőüzem hang jött a hátsó hídból, ami hogyis mondjam nem növeli túlzottan az utazási komfortot. (nem mintha az autóm többi része azt tenné :) Lényeg ami lényeg, hogy most a futóműhöz bevállaltam két új hátsó csapágyat is. Természetesen mentem át az Emil Frey alkatrészraktárába, hogy kérdezzem az árat. 114 ezer Forint a komplett hátsó készlet roppantógyűrűkkel. Anyád. Fordultam is vissza azzal a lendülettel. Utánajártam, hogy melyik csapágyboltban lehet beszerezni a gyári beszállító termékét (KOYO). Demény Gabival történő email váltás után már úton is voltam az üzletbe, és kemény 25 ezer birodalmi forintért megvásároltam minden számomra szükséges dolgot. Két csapágy, hozzá való roppantógyűrűkkel, mindez a "gyári" ár negyedéért...jutányos, nem? :)))

A csere elég látványos dolog, főleg este, ajánlom mindenkinek egyszer a megtekintését! A két féltengelyt függőlegesen fel kell állítani a tőcsavarokra, rá kell tenni a csapágyakat, majd vizes ronggyal körbetekerni, locsolókannát megtöltve vízzel egy ember készenlétbe áll, majd a roppantógyűrűt lángvágóval pirosan izzásig kell hevíteni és úgy ráhelyezni a féltengelyre. Amint a helyére csúszott azonnal elkezdeni locsolni, mert megolvasztja a csapágyon a holnaputánt is!! Elég idegölő művelet, én 3x kaptam gyorslejáratú szívrohamot miközben álltam a locsolókannával. De a jutalmam csendes hátsóhíd. Érdemes volt kicserélni, így már meghallok olyan nüanszokat az autómban, hogy kezd búgni a difi :DDDDDDD
 

2 komment


2009.07.16. 15:30 [Walaki]D`Lair

coming soon...

Mivel lusta voltam, ezért pótlom az elmaradásokat a futóműről, a motorról, egyebekről :)

 

 

 

1 komment


2009.03.14. 23:48 [Walaki]D`Lair

Alakul a molekula

Épül szépül a kisautóm, ma beszerzésre került egy szett (első-hátsó) CUSCO alumínium toronymerevítő. Eddig egy ZDoman által rendelkezésemre bocsátott ex-Norba, ex-Szmöre házilagos acél toronymerevítő volt az autóban kipróbálás céljából. Imádtam, merevített mint a viagra. De ez a mostani...hát ez valami teljesen más :D Ott kezdődik a dolog szépsége, hogy körülbelül negyed akkora a súlya, ha nem kevesebb és ha lehet mégjobban merevíti az orrát. A hátsót még nem tudtam berakni, ahhoz lyukat kell fúrni, de a napokban ez is megejtődik.

Más hírek:

Megérkezett az összes cuccom Attilához ami kell még a futóműhöz, elvileg hétfőn adja fel póstára és onnan 2 sanyarú hét mire hazaérnek az alkatrészek. Már alig bírom kivárni :D

 

Ezenkívül ami fejlemény történt annyi, hogy múlt hét óta az Initial Drifters sportegyesület tagállományához tartozom, ezenkívül az egyesület szövetségi küldötte is lettem. Örülök ennek :)

2 komment


2009.02.16. 01:43 [Walaki]D`Lair

2009.02.15

Ezen a napon volt 24 éves az autó :) Ennek örömére lemostam....volna, ha nem lett volna MACSKABASZÓ hideg...:DD Pedig szegény nyakig retkes, az elmúlt héten kétszer is voltam vele éjszaka a pilisben, így látszik rajta a rászáradt latyak/hó/sár. Készült jófajta videó is, ha Cziffer Laci elkészül a vágással, akkor igyekszem valamilyen módon közzétenni itt is. Egyéb hír egyelőre nincs, most szervizelek egy EE80-as Corollát, ha azzal készen vagyok akkor póstázódik a futóművem az Egyesült Államokból. Annak a beszereléséről majd készítek részletes fotódokumentációt is! :)

 

Béke

Szólj hozzá!


2009.01.24. 09:26 [Walaki]D`Lair

Kakucs belső kamera

Batyik rendelkezésemre bocsátotta a telefonjával felvett videót, hát a minősége igen gyatra, de a hangulatról azért értékelhető képet ad :)

 

 



Szólj hozzá!


2009.01.17. 17:36 [Walaki]D`Lair

Valami készül...

Konkrétan a jövő szezonra a futóművem :) Ha minden összejön és az égiek is úgy akarják, akkor elég kompetens komponensekkel tudom felkészíteni az autómat az OB2 bajnokságra...Gátlók, rugók, minden ki lesz cserélve versenyalkatrészekre, szélesítve lesz, kormányszög növelve lesz...reszkessetek E30-ak :DDDD

Szólj hozzá!


2009.01.05. 17:55 [Walaki]D`Lair

Közérdekű közlemény

Az iskolámból pár lelkes diáktárs indul a Budapest-Bamako rally-n, BKF Bamako Team néven. Támogassuk őket kedves szavakkal és szorítsunk értük itthonról :D

 

www.bkfbamakoteam.com/

1 komment


2009.01.01. 03:33 [Walaki]D`Lair

VÁÁÁÁ

BÚÉK NIGGEREK, BLAAAAAAAAAAAARHHHH!!!!!

Szólj hozzá!


2008.12.24. 09:45 [Walaki]D`Lair

Ünnep

Boldog karácsonyt minden kedves idelátogatónak! :)

1 komment


2008.12.17. 01:45 [Walaki]D`Lair

Pótlás

A mai misét találós kérdéssel kezdem. Mi történik akkor, ha egy öreg autón éppen minden tökéletes?
 

a. felébredsz
b. szaros lesz a bilibe lógó kezed
c. ha mégis összejön, hirtelen elromlik valami, csak hogy ne unatkozz :DDD

Nos nálam a cé variáció lépett életbe, amikor jöttek az első fagyról szóló hírek, rohantam fagyállót venni a kocsiba. Megvettem valami eszelős áron egy Rowe fagyálló koncentrátuumot, abból is 3 litert. Szibériára készültem, na :DDD Beleöntöttem, felhigítottam egy kis deszt vízzel, elindítottam, kibugyogott a levegő, perfetto. Akkor jöhet a fagy. Másnap reggel anyám azzal keltett, hogy valami folyik a hacsiból, nézzem meg majd...még félálomban mondtam is neki, hogy ááá csak amit tegnap félreöntöttem azt látod. Hát nem...amikor elmentem suliba vetettem rá egy kósza pillantást és tényleg nem. Elfosintotta magát a vízpumpa. CSÚÚÚÚÚÚCS...megint sétáltam át az Emil Frey-hez, lassan már pertut iszunk a raktáros kollégákkal, annyira jóban vagyunk...alkatrész megérkezett, Szmörétől pedig kértem egy kis garázsidőt a vízpumpa csere erejéig. Kaptam. Köszönöm. Jól esett melegben szerelni :) Kint tombolt a november végi hóesés, bent meleg volt. Bár a szocreál biztosíték nem igazán volt képes kiszolgálni a 21. századi hőmérsékletkomfort-emelő szerkezet (hőkocka) által nyújtott kihívást, és uszkve 20-23 percenként levágódott. A szerelés végére Szmöre már sokat látott cirkuszi artistákat és pókembert megszégyenítő mozdulatokkal mászott fel a biztosítékdoboz alatt elfekvő rakás gumira, egy hokedli és egy partvisnyél segítségével. Megkapó látvány volt, nekem elhihetitek :)))) Erről a szerelésről sajnos nem készült fotódokumentáció, de végülis a biztosíték visszakapcsoláson kívül nem is volt olyan látványos :)

 

Folyt. köv.

1 komment


2008.12.14. 17:49 [Walaki]D`Lair

Pótlás(ok)

Na mivel taknyos vagyok és itthon unom magam, jó leszek hozzátok és írok egy pár postot :DD Tartozom sok elmaradt frissítéssel már...sorry...:)

Azt hiszem akkor kezdem az elején...Szóval kakucs után elkezdett rendetlenkedni a motorom, 3 hengerrel indult el, úgyhogy eldöntöttem, hogy gyújtásfelújítás lesz a dologból. Átsétáltam szépen a Toyota Emil Frey-hez, megrendeltem az alkatrészeket. Vacsi új rotor, elosztófedél, és Suttertől bluetop motorhoz való magnecor piros színű TÚNING!! gyertyakábelek, hogy ha már lúd akkor legyen kövér :D Meglett minden, sétálok ki a kocsihoz hogy átálljak vele a ház elé. El sem indul. Fasza, akkor az utca végén cserélem ki a cucokat, annyira nem gáz. Vegyük elő a gyertyakulcsot. Igen, azt a fasza 700Ft-os Teszkó gazdaságos T-alakú gyertyakulcsot, amiből az elmúlt fél évben 3-at sikerült eltörnöm :D:D Nos akkor gyertyakulcs rá, nekifeszülök, meg se moccan. 'Zanyádat...bedurrantom a bicepszeket, leszívom a taknyot, felhúzom a pólóka ujját. Namégegyszer...semmi...ráfogok csillagvillással, na azzal megindult...a gyertyakulcs nyaka, és hangos csattanással sikerült eltörnöm. Itt most képzeljetek el egy bő fél perces káromkodással tarkított toporzékolást, amolyan Győzike-féle "esztkeecsinááánije?!" stílusban, majd a törött szerszán romjait behajítottam a bozótba. Ottrohaggyonme'. :DD Fogtam, Smartba vágtam magam és elrobogtam az Obi-ba gyertyakulcsot venni. Naná, hogy nem volt. Sosincs. Ne is keressétek. Végül kedves szomszédunk, Gyula mentett meg, kölcsönadta a szerszámkészletét amiben van minden földi jó. Tehát gyertyák kint, fekete mind. (Hú ez még majdnem rímel is XD) Újak be a helyükre. Elosztófedél le, rotor le. Mindkettő igen viseletes állapotú, úgyhogy jól jött a csere. Összeraktam az egészet, motor pöccre indult, selymes alapjárat, leheletfinom gázreakció. Meseszép.

Szólj hozzá!


2008.11.25. 00:32 [Walaki]D`Lair

Hóesés hóesés te csodás :))

Kihasználtam az alkalmat éshát íme:

 

 

 

2 komment


2008.11.15. 20:55 [Walaki]D`Lair

Ezzel régóta adós vagyok :)

Bizony, a kakucsi videó :)

 

1 komment


2008.11.13. 10:18 [Walaki]D`Lair

Ehh....

Igen, sorry hogy nem írtam, el vagyok kicsit havazva a szakdogámmal...szombatig leadom, utána megint kis levegővétel van a vizsgaidőszakig :) Viszont ami még fontosabb:

 

NOVEMBER 16. 14:00 AE86 & AW11 TALÁLKOZÓ ÚJPESTI STOPSHOP PARKOLÓBAN!

Aki tud jöjjön, ritka alkalom, hogy kettőnél több hacsi van egy helyen :)))

Szólj hozzá!


2008.10.30. 12:54 [Walaki]D`Lair

November 16-án AE86 találkozó

A helyszín még nem fix, amint lesz valami bővebb infó, postolok :)

 

Más: Ma két frissítés is várható a délutáni-esti órákban (aztán lehet hogy holnap lesz belőle :DD)

1 komment


2008.10.09. 11:31 [Walaki]D`Lair

Kakucs beszámoló

Pénteki szabadedzés:

A kissé korai ébredés ellenére viszonylag frissen és éberen érkeztem kakucsra. Ekkor még örültem, hogy tiszta nedves a pálya, helyenként száraz foltokkal. Helyet foglaltunk, beparkoltuk a három hacsit egymás mellé (Dénes Miki, Tóth Zoli és jómagam) és már szinte kezdődött is az edzés.

Szaladtam gyorsan a gumishoz, felrakattam a 165/65 r14-es papucsokat (©by palik lacika) és Luki gyors segítségével már állhattam is be a sorba. Nos az első felfutásom hogy is mondjam hagyott NÉMI kívánnivalót maga után, konkrétan nem sikerült összefűznöm a pályát, a hol nagyon csúszós hol betapadós aszfalt megtréfálta az amatőr képességeimet :) Rettentő módon elkenődtem, nem mondom, hogy túlzott önbizalommal érkeztem kakucsra, világmegváltó tervekkel, tehát valamilyen szinten tudatában voltam a kocsim és a saját tudásom esélytelenségének. De azért nagyon szarul éreztem magam, hogy csak bénáztam...Mire másodjára sorra kerültem, már 1700 ágra sütött a nap, felszáradt a pálya, megjött a rendes tapadás. Itt már elkezdtem magamra találni, első teljes körömben még bátortalankodtam és nem vállaltam nagy beérkezési sebességet, aztán a pálya hátsó részében lejátszottam magamban Tóth Zoli nyár eleji kakucsi videóját és gondoltam bepróbálom. Tehát célegyenesre ráfordítóból padlóval kigyorsít, 2-es tiltás, óriáskézi és ami a csövön kifér kinyomni a hacsi szemét-lelkét mert azt szereti :DD És összejött. Nem is akárhogy, ordítottam az autóban örömömben :)) A következő körökben próbáltam minnél nagyobb tempóval minnél messzebbről megindítani és a bólyákhoz egyre közelebb egyre nagyobb szögekben autózni. Természetesen a himbilimbi futóművemmel és a gyári motorral nem lehet csodát tenni, ezért ha nagy szögekben mentem körülbelül 16x rúgtam rá a kuplungra a mért szakasz 3 kanyarjában + az átkötő részeken. De vitte...jajj de vitte...fülig érő szájjal és az adrenalintól remegő kézzel jöttem le a pályáról. Az olajam persze melegedett, mert a pálya egészén csaptam keresztbe ahol tudtam...így az elkövetkezendő menetekben csak a mért szakaszra szorítkoztam, nem akartam megölni a technikát...(kuplungtárcsából és szerkezetből van a raktáramban pár -mondjuk motorból is :DDD-) Szóval egyre jobban éreztem az autót és a pályát. A szervízparkban ebédelve még Dénes Miki is azt mondta, hogy jól megyek csak nagyon kéne egy kemény futómű a kocsi alá...ez azért jól esett nem kicsit :) TZ is dícsért, véleménye szerint majdnem úgy autóztam mint ő vagy Miki...ezek nekem többet jelentettek talán egy jó helyezésnél is :) Sorban állásnál odajött az egyik Svájci pilóta, megkérdezte mennyiért adom el neki a hacsit...mennyiért vazz'...100 csilliárd űrdolcsi...mennyiért...:DD Mondtam hogy akkora összeget nem tudna elémtolni amiért megkapja :D Aztán dumálgattunk egy kicsit, szerintem ő is hajtott valamikor corollát, mert nagy szerettel beszélt a könnyű építéséről és a remek súlyelosztásáról...mondtam neki hogy én meg full amatőr vagyok, ez az első versenyem éshát az autó sem igazán rendelkezik high end versenytechnikákkal...ezt prezentálandó rátehénkedtem az orrára mutattam neki milyen puha a futómű, hát a fejét fogta az ember :DD Mondtam ez van, ezt kell vezetni...(kis pénz kis foci, hogy a klasszikust idézzem) Sok sikert kívántunk egymásnak és mentem fel a pályára. Elég jól ment már a mért szakasz, kezdtem megnyugodni, hogy meglesz az a TOP16. De amikor jöttem le a boxba, rohantak utánam hogy folyik az olaj állítsam le gyorsan...na bakker, felrémlett bennem megint az elpukkant olajcső, meg a kifolyt drága versenyolaj. Félretoltuk a fűre, nézem kocsi mögött ahol állt a betonon nagy tócsa olaj. Faszaaaa...Nyitom a motorháztetőt, csont száraz minden...mi a f...?! Átálltam a helyemre vele, megint jött a kocsi alól a nedű...Hát a váltómból folyt...mit folyt, ömlött. Valószínűsítettem, hogy a kardánszimmering fosta el magát és ott talált magának utat a felszínre. Mivel TZ-nek lefogazott a váltója, "elugrottunk" Dányba tartalék váltóért neki és tömítéskészletért nekem. Egy szó mint száz, oldalra döntöttük a kocsimat és akkor derült ki, hogy csak az olajbetöltő csavart hagytam el valahol a pályán...CSÚÚÚÚCS...kapott olajat, és indultunk is haza. Doman beült a hátsó ülés...helyére, TZ meg mellém ablaktörlőnek. Nem volt egy egyszerű út, Zoli már értekezett erről az ő blogjában :))

Szombat kvalifikáció:

Bekövetkezett az amit nem akartam a péntekiekből okulva. Esett mint az állat, állt a víz a pályán. Mivel TZ javaslatára nem cseréltem kereket, első voltam az edzésen. Az esős aszfalton úgy vitte az utcai 195/50 R15 gumikat, mintha 250Le lett volna a motorháztető alatt és nem 125 :DD Első kör szintén beforgás, kb úgy estem be mint szárazon éshát NÉMILEG sok lett :)) Aztán 100 helyett kb. 80-nál húztam a kézit és láss csodát egyből összejött a pálya...méghozzá igen keményen! Na itt kezdtem megint örülni. A következő menetre bekéretőzött mellém Batyik, meg közben megérkeztek szüleim is, így erről van külső felvétel :) Majd felrakom jutúbra. Két személlyel is nagyon szépen ment keresztbe a nagy kerekekkel, sikerült egy-két olyan beérkezést véghezvinnem, amire azt mondom hogy HŰŰŰŰ :D

Aztán jött az a pár ingyenélő valóságsós szarember, azokat kellett autóztatni majd 1 órán keresztül, közben elállt az eső, és egyre száradt fel a pálya. Mi meg már a rajtrácson vártuk a sorunkat. Erősen dilemmáztam, hogy most cseréljek -e kisebb kerékre, vagy maradjon a nagy...Döntésemet természetesen nagyban segítette, hogy néha szemerkélt az eső néha elállt. Rohadna meg :DD Mire feljutottam a kvalifikációra már csak nedves volt az aszfalt, ami nem segített túlságosan. Elég kiszámíthatatlan lett a pálya, hol jobban csúszott mint vizesen, hol kevésbé. De már nem volt idő kereket cserélni, menni kellett. Első körben beérkezést elrontottam, beforogtam. 0-s kör. Második körben óvatosabban jöttem, ott a két kanyart átvezető egyenesben az átterhelést rontottam el, picit kiesett driftből az autó. Hát igen, száradt fel a pálya, sok volt már az utcai gumi...:( Így Harmadik körömben is óvatosat mentem, hogy legalább legyen egy teljes értékelhető autózásom.

Össze is jött, nem mondom hogy életem köre, eléggé biztonságit autóztam de belülről nem tűnt különösebben szarnak. Az átvezető egyenesben nem mertem nagy szöget vállalni, mert gyári kormányszögem van és ha picit túlfordul a segge nem fogom meg. Odase neki, leparkoltam és eljöttem haza. Doman küldte a hírt hogy 18. lettem a kvalin. Tehát kiestem. Annyira nem tört le a hír, jópár embert megelőztem így is, ráadásul mindegyik erősebb és jobb futóművel rendelkező autó. Mondhatni örültem :D Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a mezőny "legbénább" autójával szárazon több esélyem lett volna mint vízen. Dehát az ember nem akarhat mindent :DD Ígyhát örüljünk együtt az első versenyemen elért 18. helynek! :)

Köszönöm magamnak, hogy ott lehettem, köszönöm anyámnak hogy nem haltam éhen a pálya szélén, köszönöm apámnak, hogy fotózott és videózott, köszönöm Doman Zolinak, hogy rohant amikor szükség volt rá, köszönöm TZ-nek a bátorító szavakat, köszönöm Attilának, hogy anno rámbízta a kocsiját, köszönöm a szponzoromnak, a Coment Kft-nek hogy lehetőséget biztosított a versenyen való indulásra. De legfőképpen köszönöm az én drága, lassan már 24 éves Toyotámnak, hogy minden különösebb műszaki gond nélkül teljes mértékben partnerem volt a hétvége folyamán. Nem tudom eléggé imádni ezt az autót :)

 

Vasárnap:

Gratulálok Tóth Zolinak, az első szezonjában elért Bajnoki ezüstéremhez! Egész évben folyamatos fejlődést produkált mind ő, mind az autója, fáradtságot és pénzt nem sajnálva készült versenyről versenyre. Meghozta az eredményét :) Gratulálok a futam győztesének Galacs Gábornak, aki annak ellenére hogy BMW-vel ment elnyerte a dícséretemet.

Gratulálok Dénes Miklósnak, aki a rossz motorvezérlővel is kiállt Kerényi Ádám ellen és sikerült egált mennie vele, gyönyörű volt ahogyr állva tapsolta a nézőtér amikor dadogó motorral jött le a pályáról...

Gratulálok a Drift szövetségnek, hogy ilyen évet zárhattak, nem titok hogy Európa legjobb rendezvényei mind a piros-fehér-zöld trikolór égisze alatt zajlanak. (ez inkább a többi nációnak cikizés, mert a magyar versenyek is távol állnak a tökéletestől :DD)

 

Jövőre. Veletek. Ugyanitt.

8 komment


2008.09.30. 16:13 [Walaki]D`Lair

Kibújik a szög a zsákból

Most hétvégén Drift verseny! Azaz 3 is :) IDC vs. Hungary, Pro Liga, OB2...Esetemben ez utóbbi érdekes, mert én is az indulók közt leszek :) Elviekben szeretem a kakucsi pályát, hogy ez mennyire ülteti át magát a gyakorlatba, az majd kiderül :DD Fő célkitűzésem a TOP8-ba való bejutás, de egy TOP16-nak is tudnék örülni, mert annyira profi gépek vannak már az OB2 elejében is, ami ellen sajnos nem tudok felmutatni kellő technikai hátteret. Ez van, a mezőny torony magasan leggyengébb autójával vágok neki a hétvégének. És mivel sok tapasztalatom sincs, azt sem mondhatom hogy majd megoldom "skillből"...Hát majd meglátjuk mire lesz elég az 1600 köbcenti, a 16 szelep, a nagy bátorság...:))) Ha az autóm kibírja akkor igyekszem majd kiautózni belőle a 100%-ot. Aztán a többi a jövő zenéje :) Gyertek szurkolni minnél többen :)

 

Más

Nem is említettem még, megvan az első igazi szponzorom, a logó elfoglalja az egész motorháztetőmet ami szintén megváltozott, most selyemfényű matt fekete színben kápráztatja el a nézelődőket...Szerintem szép így a feliratokkal együtt :)

 

2 komment


2008.09.15. 11:46 [Walaki]D`Lair

A taszári hegyek alatt fészket rakott a NÁTÓ...:))

Szombaton verseny volt. Drift OB2 verseny. Péntek este 10 óra fele szólt Doman, hogy nem-e van kedvem menni...mondom dehogynem. Jó, akkor legyek ott Dányban hajnali fél 5-re, akkor indulunk Taszárra :D Remeeek :) De azért sikerült a művelet...A legjobban a rendőröktől fostam, ezért még izzókészletet is pakoltam a kocsiba :DDD Na mindegy a verseny:

Nem cséplem a szót...TÓTH ZOLI NYERT A FEHÉR AE86-AL!!! Óriási Gratula neki innen is :) Volt pezsgőlocsolás, tortacsata, zsákbanfutás, seggrepacsi, ami kell :)))) Ezenkívül indult még Egyed Isti a frissen fényezett MAMBO hacsival, ő eljutott a TOP16-ig, ott sajnos hibázott egyet. Remélem Kakucson is indul majd:)

 

Szóval senki sem írhatja le a toyotákat, Dénes Miki a Pro bajnokságban fricskázza a mezőnyt, TZ pedig az OB2-ben...remek érzés :) Kakucson igyekszem majd én is odatenni magam :)

Szólj hozzá!


2008.09.07. 12:55 [Walaki]D`Lair

3. Lancer Evo találkozó

Nem cséplem feleslegesen a szót, beszéljenek A HANGOK :D

 

 (ha figyelmesen nézitek, engem is elkaptok egy pillanatra...aztán interjút is adtam titokban:D)

3 komment


2008.08.25. 11:54 [Walaki]D`Lair

Most vér, bél, erőszak következik...(18+)

Ellopták 7db felnimet. A saját udvarunkról, fedett helyről. Mind az 5db gyári 14-es pókhálós Toyota felnit és 2db 13-as gyári toyota felnit...Ezúton is üzenem a retkes trollnak ,hogy bassz..., szóval csókoltatom a kedves anyukáját annak a buta embernek aki eltulajdonította. Ne tudjam meg ki tette...Módfelett elszomorít a tény, hogy az ember a saját udvarán sem lehet biztonságban. Ráadásul nem is utcára nyílik az udvar...na mindegy kár ezen füstölögni attól úgysem kerül elő...

 

szerk. Anyumnak hála előkerültek a felnik. Eszébe jutott, hogy 3 utcányira tőlünk van egy MÉH lerakat, nézzük meg hátha...és igen...Ennyire kevés esze volt az embernek aki elvitte őket...kis fenyegetőzés rendőrséggel és garázdasággal gyanusítás elég volt ahhoz, hogy visszakerüljön jogos tulajához a felni...

6 komment


2008.08.17. 20:22 [Walaki]D`Lair

Így legyen ötösöm a lottón...

Bár most hatosom, mert az jobban fizet :DD

Tehát hazaértem szegedről. Az persze totál esélytelen, hogy egyedül kivegyem a motort a csomagtartóból, a szervókormány nélküliség nem, de ez már igencsak megfeküdné a kényes gyomromat :D Szóval hagytam egy kicsit pácolódni a ház előtt a napon az egészet. Hívtam közben Donát cimborámat, hááátha, de nem. Aztán hívtam egy kedves volt szomszédomat, aki OB kötöttfogású birkózó lett, vagyis el lehet nagyjából képzelni, hogy nem kisdarab...Persze jött is segíteni nekem, "kikaptuk" a motort, ám az aljára ráragadt az a gumiabroncs ami a szállítás közbeni billegést hivatott meggátolni. A szitu a következő: Állunk a Volvo mögött, fogom két kézzel a motort, lilulok zöldülök, a fülemen spriccel ki a híg szar, lábam szárán csorog a meleg húgy. A srác meg elengedte fél kézzel és simán levette az aljáról a gumit. Van még hová fejlődnöm, úgyérzem :D

A pincébe érve néztem, hogy valami nem stimmel a motoron. Valahogy furcsa volt az oldala. Feltűnően sok a borda...számolom, 7. Számolom mégegyszer, 7...húba' ennek a fele sem tréfa, rohantam ki a Hacsihoz, néztem máshol vannak a bordák. Hát tényleg 7 bordás :D Még azon melegében ott gyorsan elkezdtem szétbontani ahol volt. Innentől természetesen az eladás gondolatát is elfelejtettem iziben :D Első pillantásra látszott, hogy ezt a motort már egyszer darabokra szedték és újra összerakták. Akárki csinálta, értett hozzá, mindenhol tömítés+paszta, ahogy kell. Estére hivatalos voltam egy koncertre (5 csaj hívott el :P) de természetesen nem bírtam megállni, hogy legalább a kartert ne vegyem le és ne nézzem meg a hajtókarcsapágyakat :DDDDD A hengerfejből ítélve kicsit félve vittem véghez a műveletet, mert a leszorítók elég csúnyán néznek ki, erősen tartottam egy csapágyasságtól is. De nem. ZSÍR ÚJAK a hajtókarcsapágyak. Ez jó jel. Aznap estére befejeztem a bontást, télleg kellett mennem fürdeni :))

Tegnap kiszereltem a főtengelyt és Dány felé vettem az irányt. ZDoman rámért mikrométerrel, és még a gyári határértéken belül van a főtengely kopása mindenütt. Nem tökéletes, de még bőőőven használható jó sokáig. Kaptam tőle hengerfej leszedő krovafejet is, mert az nekem nincs sajna. Ezzel jól el is ment a nap, naná hogy bandáztunk kb. este 11-ig, az összes dányi csajt megszakértettük iwiwen :DDDD

Ma lekaptam a hengerfejet is. Valami turhás nemtommi eltömte az összes vízjáratot a hfejben, meg a blokkban is volt belőle bőven...De amúgy maga a blokk rendben van, ráfér egy hónolás, de nincs kivállasodva, nincs elrepedve. Ezután csak úgy kíváncsiságból szétszedtem a hengerfejes-csapágyas előző motoromat is. Na az meglepő volt, 3-4 henger átégve, 1-2-es henger átégve...se erő se kompresszió. Viszont legalább nem biztos, hogy csapágyas volt, sőt nagyon valószínű. A főtengely makulátlan, a hajtókarcsapágyak 1 kivételével nagyon szépek, alig kopottak. A gyári hónolás szépen látszik. Elég biztos, hogy ez egy 100ezer alatti futásteljesítményű erőforrás :) Jövő héten elhozom a kocsi eredeti motorját, azt is szétbontom teljesen, aztán eldöntöm hogyan tovább, mi marad és mi megy...Akárhogyis lesz, természetesen tudósítok róla :)

Szólj hozzá!


2008.08.17. 19:54 [Walaki]D`Lair

Vezettetek már két motoros autót?

Nos igen, a cím kicsit bulvárosra sikeredett, dehát mindent a tömegek figyelméért nemigaz? Egy kis szenzációhajhászást igazán nem hánytorgathat fel nekem senki :)))

Vettem egy motort. Már megint. Csak most egy komplett első futóművel együtt :) Egészen szegedig kellett érte mennem, amit péntek délelőtt meg is ejtettem. Kipengettem érte a vételárat, targoncával beemelték nekem a csomagtartóba, és jöttem is haza. Idáig sima ügy. Hazafelé gondolkoztam, hogy kell-e nekem a motor, vagy eladjam valakinek akinek nagyobb szüksége van rá...Ettől eltekintve viszonlag eseménytelenül tellt a 160km-es hazaút. Azaz nem, láttam egy új Targa Porschét :) Tetszett ám! :D Ja és hogy honnan jött a szalagcím? Hát így:

2 komment


2008.08.16. 13:37 [Walaki]D`Lair

Jön jön jön

nemsokára új bejegyzés pikáns részletekkel

2 komment


2008.08.03. 16:59 [Walaki]D`Lair

Láttatok már törött gyertyát? 8-O

Tegnap merre másfelé is járhattam volna, mint Doman Zoltán rezidenciáján...sírtam rítam neki, hogy valamiért nem úgy húz az autó mint amikor beleraktam a motort. Természetesen már minden rémképet magam elé láttam, hogy hengerfejes a motor, nincs kompresszió, eltört a gyűrű, injektort kell cserélni, rossz az AC és egyebek...(néha tényleg hatásos a Doman féle pszichoterror :D:D:D:D) Ám Zoltánunk a tőle megszokott nyugalommal konstatálta, hogy jóvan, segíts nekem összerakni egy váltót aztán megmondom, hogy nem tudom mi baja van :DD Tehát ellestem a mestertől a T50 váltó összerakásának rejtelmeit. Nem egy bonyolult művelet, csak 670 féle kis fogaskerék meg csapágy meg hézagoló pontos helyét kell ismerni és akkor még nem említettem a szinkrongyűrűket, a kapcsoló körmöket és azokat a kis szarokat amiknek eddig nem is tudtam, hogy kulcs a neve, de kb. az egyik sima felületű kis 2 egységes legó elemre hasonlítanak :))) Ja és természetesen a procedúra során 80x kirohanni a préshez, beszaladni a műhelybe...egy élmény :D Az autószerelés sava-borsa ez, kérem! Nem is igazi műértő autószerelő ember, aki életében legalább egyszer nem nyomott rá a mutatóujjára a 20 tonnás hidraulikus préssel :DD Szóval a nagy melegre való tekintettel jó hangulatban tellt a motorszerelés. Közben matattam Zoli féltve őrzött kincsei között, beleejtettem a T3 short shiftere csavarjait egy doboz fáradtolajba, azt halászgattam, meg kiszórtam faterja kompresszor alátéteit...vicces volt :D

Nade térjünk is vissza az én egyetlen hőn szeretett 4AGE-mhez! Elmentünk a hivatalos dányi tesztpályára, a kókai egyenesre, ahol az autók teljesítménymérése szokott zajlani. A Falu határában állórajtot véve, az erdő első fájáig történő gyorsulás mutatja meg hogy mit bír a gép :D:D:D Ha ezt a világ megtudja, a TAG Heuer lehúzhatja a rolót :DDD Doman kibelezett smallportos autója tudott itt 190km/h-t, az enyém 2 személlyel 160-at. Anyósülésből nézve nem is ment olyan szarul...Vissza a ház elé, mérjünk egy kompressziót. Itt jött a móka és kacagás! A 2-es henger gyertyája darabokban jött ki a gyertyakulcsból!! Csak nem mutatott hülyeséget a Butt-Dyno :))) Miután lecsengett a törött NGK által okozott sokk, véghezvittük a kompressziómérés hihetetlenül bonyolult folyamatát. Legutóbb, mikor még Tóth Zolinál mértek rajta, akkor 11-11-10-8 bar volt a hengerekben a nyomás. Így még Domant is izgatta a végeredményünk, hogy most mit tud. 11-11-11-11! Még jobb is lett, mint amilyen volt pár éve! :D Nem gyengén ért fültől fülig a szám :DD Kaptam egy másik gyertyát is gyorsan (természetesen ugyanolyat!) és mentünk mégegy körre a tesztpályán. Ég és föld volt a különbség, olyan szabadon forgott el a motor 5000 felett. Rossz gyertyával kicsit szenvedett....de íííígy...álom :) Azért majd beruházok 4 db új gyertyára, jobb a békesség.

 

P.S.: Természetesen a kókai egyenes NEM a Dányból Kókára tartó út, hanem egy magánterületen fekvő, forgalomtól elzárt szakasz!

7 komment


2008.07.27. 20:23 [Walaki]D`Lair

Hörcsögölünk

Itt volt ma nálam Doman Zoli, hozott nekem 4 váltót :D Sajnos 3-at másnak, dehát nem lehetünk telhetetlenek :)) Augusztus hónapra be van tervezve egy kisebb tuning/restauráció, nevezetesen is a botrányosan szar állapotban lévő motor és váltótartókra gondolok. Kap szép fényes zsírúj Cusco cuccokat a nagy vízen túlról (nem, itt most nem budára, hanem az usára gondolok :)))

A váltóhozáson kívül Zoli rápillantott a szelephézagaimra is, nincs aggódni valóm, a gyári értékeken belül van mind a 16db. Inkább aggódásra ad okot a még mindig csöpögő olaj leeresztő csavarom. Ez azt jelenti, hogy az olajcsere még nem jött el, lassan 1500km-nél járok a metrós olajjal...önmagában ez nem rossz, de nem bírja ez az olaj a tartós terhelést így nem mehetnék pl. drift edzésre, vagy nyílt napra. Szóval ezt is orvosolnom kell. Lassan fizetés nap, szóval lesz helye a pénznek -már megint-

Így néz ki a hacsi orra nagyim tornácáról, háttérben az már szlovákia (szigorúan kisbetűvel!), kicsit jobbra pedig Dobogókő...lassan el kéne néznem arrafelé is :))

Ez pedig itt házi készítésü Sushi, hétfő délután fogyasztottam nagy örömmel. Igazi kulináris orgazmus a füstölt lazacos maki, jó csöpögősen megáztatva wasabis szójaszósszal :P Ha a nerd-ség fájna asszem néha sikítoznék :))

8 komment


süti beállítások módosítása