HTML

Linkblog

Utolsó kommentek

2009.07.17. 17:10 [Walaki]D`Lair

Már nem szövőszék a kocsim, juhé!

Tudniillik a hátsó kerékcsapágyak egy kissé megpessedtek a rájuk nehezedő 24 év súlya alatt és nagyjából tavaly augusztus magasságában váltak csereéretté. Ezt akkor kihagytam, így szépen egyre hangosabbá vált a darálás, amit a piros szilentek nem mondhatnám, hogy csillapítottak volna...sőt erősítették...nagyon. Tehát menet közben a mexikói feketemunkás-telepeket megszégyenítő szövőüzem hang jött a hátsó hídból, ami hogyis mondjam nem növeli túlzottan az utazási komfortot. (nem mintha az autóm többi része azt tenné :) Lényeg ami lényeg, hogy most a futóműhöz bevállaltam két új hátsó csapágyat is. Természetesen mentem át az Emil Frey alkatrészraktárába, hogy kérdezzem az árat. 114 ezer Forint a komplett hátsó készlet roppantógyűrűkkel. Anyád. Fordultam is vissza azzal a lendülettel. Utánajártam, hogy melyik csapágyboltban lehet beszerezni a gyári beszállító termékét (KOYO). Demény Gabival történő email váltás után már úton is voltam az üzletbe, és kemény 25 ezer birodalmi forintért megvásároltam minden számomra szükséges dolgot. Két csapágy, hozzá való roppantógyűrűkkel, mindez a "gyári" ár negyedéért...jutányos, nem? :)))

A csere elég látványos dolog, főleg este, ajánlom mindenkinek egyszer a megtekintését! A két féltengelyt függőlegesen fel kell állítani a tőcsavarokra, rá kell tenni a csapágyakat, majd vizes ronggyal körbetekerni, locsolókannát megtöltve vízzel egy ember készenlétbe áll, majd a roppantógyűrűt lángvágóval pirosan izzásig kell hevíteni és úgy ráhelyezni a féltengelyre. Amint a helyére csúszott azonnal elkezdeni locsolni, mert megolvasztja a csapágyon a holnaputánt is!! Elég idegölő művelet, én 3x kaptam gyorslejáratú szívrohamot miközben álltam a locsolókannával. De a jutalmam csendes hátsóhíd. Érdemes volt kicserélni, így már meghallok olyan nüanszokat az autómban, hogy kezd búgni a difi :DDDDDDD
 

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://ae86levin.blog.hu/api/trackback/id/tr11251786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Big Z 2010.01.18. 17:58:12

És igen, már fél éve nem frissült a blog... :D
süti beállítások módosítása